Az vagy amit megeszel?

Azt hiszem erről már számtalanszor írtam, és ahogy elnézem még fogok is. Azzal nagyjából már kezdtem megbarátkozni, hogy Benedek rossz evő. Úgy éreztem, hogy jó, reggeli, és uzsonna nincs, felvágottat nem eszik, de van néhány adum mint pl. a virsli, a halrudak, a palacsinta amit mindig, és bármekkora mennyiségben megeszik. De mostanra teljesen vert helyzetbe kerültem, maradt a napi 2x 2 dl tej (reggel-este), és közte a kínlódás. Van, hogy nagy nehezen hajlandó leülni ebédelni, eszik egy szem tésztát és közli kész vagyok. Általában azonban le sem ül, ahhoz meg már nagy, hogy bebirkózzam az etető székbe, hogy márpedig fiam itt ülsz 20 percig egy tányér előtt mert ebédidő van. Próbáltam zsarolni, akkor nem lesz pöttyös-túrós, nem vált be, ha nem akar enni, a csokoládét sem akarja. Próbáltam kiéheztetni, jó nem kell ebédelni, majd akkor eszel vacsorát, nem éhezett meg, nagy kínlódva megevett egy fél kiflit.  Hol vagyunk már attól, hogy egészséges táplálkozás: húsok-zöldségek-szénhidrát megfelelő arányban? Az elmúlt fél évben egy dekát nem hízott, de nőtt 10 cm-t. Az elhízás réme nem fenyeget. Tényleg már csak a kamaszkorban bízhatok, amikor majd a tesztoszteron legalább ezt helyre  hozza.

Átmenetileg azt hittem legalább Annadorka jobb lesz, mert néhány napig a banánturmixra édesen nyitotta a száját. Átverés volt. Lassan 8 hónapos, napi egyszer eszik főzeléket, azt is úgy, hogy kb. 100 grammot megeszik kanállal, utána éktelen ordításba kezd, tekereg, kiugrik a székből, kiveri a kanalat a kezemből. Gyakorlatilag etethetetlen, a száján kívül mindenhova jut a püréből, falra, ajtóra, rám, a ruhájára. De ha ugyanazt a pürét átteszem cumis üvegbe boldogan kiszipókázza. Próbáltam  vacsorára tejpépet adni, banánt, esetleg főzeléket. A malackodás hatalmas volt, és legalább éjszaka is fölkelt, mert fájt a hasa. Azt hiszem megrekedtem a hozzátáplálásban, és nem is hiszem, hogy próbálkoznék tovább az elkövetkező hónapokban, mert nincsenek kötélből az idegeim. A megoldás az lenne, ha reggel kitennék egy nagy tál ropit az asztalra, szerintem tuti hízásnak indulna mindkét gyerek.

Padlóra küldött

Szépen lassan, egymás után küldte padlóra a családot valami influenza szerű, köhögős-lázas vírus.

Az első áldozat Benedek volt, aki mint tudjuk soha sem beteg. Hát most sem volt nagyon beteg, köhögött, folyt az orra, és kicsit lázas volt, de Nurofen mellett 6-8 óráig láztalan volt. Aztán jöttem én, én már nagyon beteg voltam, a konyha megközelítése a nappaliból lehetetlen feladatnak tűnt, kombinált lázcsillapítás mellett sem sikerült lenyomni a lázamat 38 C alá 3 napon keresztül. Aztán 3 napig nem volt újabb áldozat, de a négy napos hétvége előtti este aztán egyszerre dőlt ki István és Annadorka. Ez azért volt gáz, mert ugye tudjuk, hogyha egy férfi lázas... A pici lány meg tényleg nagyon beteg volt. A csütörtök estére a konyha szekrény gyógyszerszekrénnyé alakult, sorakozott benne minden nemű lázcsillapító, köhögés elleni szer, felnőtt és gyereke változatban, és néhány üveg antibiotikum is a biztonság kedvéért. Péntek reggelre a fáradtság és kialvatlanság nyomán már fogalmam sem volt, hogy ki mikor és milyen típusú lázcsillapítót kapott, így bevezettem az órás lapok intézményét. Péntek estére Annadorka folyamatos láza, köhögése, orr és nyálfolyása olyan mértékű volt, hogy teljesen elvesztettem a realitás érzékemet. Már egészen biztos voltam benne, hogy pneumonitise van (bár a tüdeje felett csak kósza vezetett zörejeket hallottam), és jobb lenne, ha bevinném a klinikára. Az irrealitás csúcspontján be is telefonáltam, hogy ki az intenzíves és aneszt ügyelet, már csak az intubáció miatt.  Aztán valahogy mégis megtaláltam a józanabbik eszemet, és bár nem állítom, hogy könnyű 2 nap volt, de megúsztuk a kórházat. Lassan kezdünk kijönni a lázcsillapítás-orrszívás-köhögés Bermuda háromszögéből, és talán élvezni is tudjuk a tavaszt.

Napok az Alpokban

Bár sokan sorolták az extrém sportok közé, és én magam is úgy éreztem indulás előtti este, hogy ennél nagyobb marhaságot, minthogy elinduljak két gyerekkel síelni el sem tudok képzelni. Vígasztaltam magam, hogy nincs is olyan messze Bad Kleinkirchheim, pedig nagyon jól tudtam, hogy két üvöltő gyerekkel a hátsó ülésen a Déli pályaudvar is messze van. Végül is elindultunk, hat felnőtt négy gyerek, és egy nápolyi bull mastif (alig kisebb egy szamárnál, és nyáladzik mint a kisgyerek fogzáskor).

És tegnap este szerencsésen haza is értünk, közben pedig igen jól mulattunk.

Rájöttem, hogy a síelést tényleg nem lehet elfelejteni, és tényleg egy szuper jó sport. Bár a feket pályán volt egy pillanat amikor azt gonodoltam, hogy pár nap és kitavaszodik, én azt most már itt fönt megvárom. De végül győzött a józan ész, és a pálya alján beígért Bombardino, lejöttem.

Volt más is aki viszont félelem nélkül, mindenáron le akart jönni, saját sílécen.

Aztán szédítette kicsit a lányokat, ahogy azt kell.

Egy biztos, ha nem akarom azt hallani 7-8 év múlva, hogy de anya te annyira lassú vagy, akkor azt hiszem jobb ha beíratkozom én is egy síiskolába megint.

Aztán otthon megnézte, hogy hol mindenütt járt aznap.

Főzőtt vacsorát, általában, palacsintát.

Szegény, neki meg csak a nyúl maradt.

Aztán megbeszélték a történéseket.

Végül arra jutottak, hogy jövőre is eljönnek.