Gyerekpszichológia

Ma délelőtt, mivel már csak sejteni lehetett, hogy a a vízkőből épült Mount Everest  alatt egykor a csaptelep lehetett nekiláttam fürdőszobát takarítani. A két kiskorút 3 nagy doboz Duplóval próbáltam hatástalanítani, teljesen sikertelenül. Miután imamalomként  ismételgettem, hogy "légyszíves, menjetek ki, mert ez itt vegyszeres és veszélyes", teljesen süket fülekre találva, a gyerekeket szolid fizikai erőszakkal kiraktam a fürdőből, és a hangerőt jelentősen fokozva, (azaz torkom szakadtából ordítva), mondtam, el, hogy most aztán már tényleg vissza ne merjetek ide jönni. 

Eredmény 2 perc döbbent csönd, én a fürdőszobában a szememben tébolyultság fényével sikálom tovább a csaptelepet, miközben azon morfondírozok, hogy hogy lehetnek ennyire szófogadatlanok, és neveletlenek, és  ez kész csőd. Amikor a ismét beoldalognak a tiltott zónába és a nagy teljesen ártatlan mogyorószemeivel rám néz, és közli: Semmi baj mami, nem haragszunk!!!, amiért rosszak voltunk, te csak takaríts nyugodtan, mi meg itt megvárunk, ha majd jössz játszani.     

Egy döntés margójára

Az életünk döntések sorozata. Nekem is döntenem kellett, maradok klinikai orvos, izgalmas betegséget gyógytó fajta, és rozzant családanya, kissé rozzant családdal. Vagy kevésbé izgalmasak lesznek a betegségek, ettől azonban továbbra is izgalmas marad a munka, és kevésbé rozzant lesz anyuka.  A józan ész harcolt az érzelemmel. Most búcsút kell mondani valaminek, ami 8 évig tartott, voltak nagyon szép pillanatok benne, és nagyon nagy drámák is. 

Ha most visszatekintek rá, először is nagyon nagy köszönettel tartozom sok mindenkinek, sok mindenért. 

Azoknak, akik amikor elkezdetem ezt az egész orvososdit, vették a fáradtságot maguknak és tanítottak, orvosok és nővérek egyaránt.

Annak, aki fogta a kezem az első intubálásomnál (aztán szólt, hogy most már engedjem el, mert ha a tubus helyett a kezét fogom, akkor tuti nem fog sikerülni)

Azoknak, akik türelmesen cserélgették a dopamin/dobutrexet félóránként, mert variáltam, és nem szóltak, mert 10 percenként nyomogattam a vérnyomásmérőt.
Azoknak, akik mindig hoztak ropit a vércsere közben.
Azoknak, akik nem siettek amikor nem kellett sietni, és sietettek, amikor sietni kellett.  

Azoknak, akik mindig tudták, hogy kell összedugni a laptopot a projektorral.

Azoknak, akik mindig segítettek karácsonyi műsort csinálni.
Azoknak akik mindig segítettek a kongresszus előtti este diákat csinálni.
Azoknak akik reggelre mindig főztek kávét, és azoknak is  akik éjjel főztek kávét.

Azoknak, akiktől hihetetlen jó recepteket lehetett ellesni.

A hatalmas nevetésekért.

A könnyekért.
Mindenkinek, hogy nem csak kollégák voltak, hanem nagyon jó barátok is.  

És a gyerekeknek is, akiket gyógyíthattam.

A búcsú mellett előre is tekintek, most ez új lesz, hegyvidéki doktornéninek lenni. Eleinte biztosan nem lesz kisebb kihívás, mint ami a klinika volt, itt sokkal rövidebb idő alatt kell diagnosztizálni, és jó döntést hozni, úgy hogy közben nem nagyon támaszkodhatok másra, mint a fülemre, a szememre, és arra a kevés kis valamire ami a fejemben van.      

A döntést én hoztam meg.
Hiányozni fogtok.
Viszlát!  

Karácsony

Az vitathatatlan tény, hogy kevés jobb dolog van, mint gyerekekkel készülni a karácsonyra. Hirtelen minden megint olyan titkokkal teli, meghitt, puha meleg lesz mint régen volt.
De lássuk be időnként azért beüt a káosz.

És amikor a két kiskorú egy-egy csokikrémes habverővel és egy félig leveleire szedett kelkáposzta romjaival rohant körbe körbe körülöttem, akkor úgy éreztem, hogy technikai K.O-val ugyan, de ők nyertek. 

Ettől még csodálatos ez az ünnep, és mindenkinek kívánunk Áldott Békés Karácsonyt! 

Változások

Drága kicsi Benedek, aki már egyáltalán nem is olyan kicsi, 3 éves lett. Nagy és okos, és természetesen szép is, mert hát a mi fiunk. De ami a realitás, szépen folyékonyan beszél, énekelget is néha, szobatiszta (kis hibákkal), időnként szót is fogad. Mozgásában nagyon ügyes továbbra is, már pedálos biciklit hajt, és a minap megmutatta az indiánszökdécselő tudományát is. Újabban már egyedül is leül könyveket nézegetni, sőt egy-egy Bogyó Babócát el is mesél magának. Továbbra sem használja rendeltetésszerűen a játékokat, a Duplo tűzoltóállomást stranddá, majd kávéfőzővé építette át. Kreatív. Persze továbbra is nagyon hebrencs néha, főleg ha belelkesül valamiért. Nagyon szereti a gyerektársaságot, főleg a nagyobbakkal szeret játszani, de a kicsikkel is el tudja tölteni az időt. Mostanra nagyjából megtanulta megosztani a játékokat másokkal, és azt is megtanulta, hogy tudjon várni is dolgokra,  ami szerintem nagyon jó és fontos dolog. Amin nem szívesen osztozik az az első számú mama-rabszolga, bár azt azért most már feldolgozta, hogy van egy kisebb is a családban. 

Isten éltessen kicsi fiúnk, igazi ajándék vagy Te nekünk!

Bréking nyúzzz

És egy ködös vasárnap délelőtt úgy döntött, na jó megpróbálom, és az óta is csak gyakorol.

És az óta már profi is!

Óvoda

Mostanság napjaink e körül a bűvös szó körül forognak körbe-körbe. Mert hát elérkezett az a bűvös szeptember 3. amikor is Benedek visszavonhatatlanul óvódás lett.
Szoknunk kell még a helyzetet azt hiszem mindkettőnknek. Benedek a 3. naptól saját kérésére ott is alszik, én ezt nem így terveztem, azt gondoltam, hogy majd 1 hónap után megpróbáljuk. 1. nap még lelkesen lefeküdt aludni, de aztán rájött, hogy ez mégis jobb lenne velem. Így kicsit pityergett elalvásnál. Mostanra már nem pityereg, helyette inkább bepisil. De szerencsére ez utóbbit ritkán teszi.
Viszont hihetetlen mekkorát fejlődött sok szempontból, folyamatosan beszél, összefüggően, érthetően. Szerepjátékot játszik. Iszonyatosan élvezi a logikai és kirakós játékokat. És eszik! Egyik este csúnyán lebukott, amikor szóvá tette, hogy a bolognai szószban paradicsomot talált. Reflexből mondtam (miután az elmúlt 2 év során még csak meg sem kóstolta a paradicsomot), hogy akkor tedd félre! Nem teszem, mondta, a paradicsom az finom, és a paprika is, és az uborka is...  
Reggelente kicsi nyekergés van, hogy nem akaródzik elindulni, de már a lépcsőn lefelé menet megtervezi, hogy kivel mit fog játszani. Aztán délután a lépcsőn felfelé menet egyenleget húz, hogy ki mit rosszalkodott, ő persze soha semmit.
A legkisebbek vegyes csoportot csináltak, így van 5 kicsi és 12 nagy, ami egyben azt is jelenti, hogy az öt kicsire jut egy ovónéni a nap nagy részében, ami azért nagyon kényelmes dolog. Egyelőre speciális foglakozások nincsenek, mert a kicsiknek épp elég ezt a sok új dolgot megtanulniuk, és szerintem ez igen szimpatikus hozzáállás, mert végül is tényleg nem versenylovak, hanem gyerekek, majd megtanul angolul, és számolni, és írni is. Mindent összevetve kis zökkenők mellett jól vette az akadályt, és én nagyon büszke vagyok rá!

Születésnapos

Egy év elszelelt...
Ő meg ünnepel.

 Tortát eszik.

Maszatol.

Persze segítséggel.

Ajándékot is kapott.

Majd mint aki jól végezte dolgát, távozott.

Isten éltessen drága kicsi lányunk, igazi ajándék vagy nekünk. Legyen továbbra is mosolyokkal teli minden napod!