Amúgy azt már szerintem mindneki tudja, hogy a Anna nem egy evőbajnok, olyannyira nem hogy ordít a mellemen, de semmi pénzért be nem kapná, vagy ha igen szív kettőt, és ordít tovább. Már kisírtam minden könnyem, behurcoltam a klinikára, hogy tuti beteg, benéztünk mindenhova ahova noninvasiven be lehet (buksi, has, szív), nincs baja, csak lusta, de nagyon. Rutinos nővérek és orvosok tanácsa, az volt, hogy van ilyen gyerek, nincs mit tenni. Tudom én is, hogy így van, és így is végül is anytejet eszik, csak üvegből, és ha tápszert kap attól még normális felnőtt lesz. Csak nehéz amikor az ember agya ösztrogénben és prolaktinban úszik, és ugye azt tudjuk, hogy a hormonok képesek legjobban elűzni az ember maradék józan eszét is.
Viszont Anna alszik, jó sokat, éjjel egyszer kér enni, és mióta ő jól alszik Benedek is ezt teszi!
Testvérharc viszont dúl, mindkettő engem akar, tulajdonképpen jó nekem, hogy így szeretnek, csak kicsit fárasztó. Bár zajlanak a béketárgyalások, az idősebb fél felajánlott tegnap este egy kisvonatot, de mivel azt az ifjabbik nem fogadta kitörő lelkesedéssel (nem kezdte tologatni), így inkább akkor visszavette és jól fejbevágta vele. Kommunikációban van még hova fejlődni. De azért vannak reménykeltő pillanatok is.
3 megjegyzés:
Nagyon-nagyon szépek vagytok!!!!!
Minden kezdet nehéz, de 10 év múlva már vitorlázni is fognak együtt!
Nagyon szépek vagytok.
Ha addig nem ölik meg egymást! Egyelőre 10 hetet szeretnénk túlélni.
Megjegyzés küldése