Séta

Szülés után 3-4 héttel felébred az emberben a vágy, hogy elhagyná  a lakás alkotta biztosági zónát és megsétáltatná a csemetét, no meg leginkább magát. Az ősz kegyes volt hozzánk, viszonylag enyhe volt, így a gyermeknek kiskabát, sapka, pléd elég volt a babakocsiban, magamra meg egy vékony dzseki és már indulhattunk is.  Aztán ahogy nőtt a gyermek a vágy fokozódott, esetleg meglátogatni Marcit, együtt sétálni, az úgy mégis jobb. De a tél nem kegyes hozzánk, nem enyhe, de legalább havas. Levegőzni márpedig kéne, nekem is, Benedeknek is, barátokkal találkozni pláne jó lenne.
Ilyenkor a lelkes anyuka mérlegeli a lehetőségeket.
1. Elindulhatok autóval, majd berakom a kenguruba, és úgy sétálunk. Nem hangzik rosszul, de legutóbb is az Istenhegyi úton a hókotró ment előttem, ami a vízműveknél elakadt. (Azok kedvéért akiki nincsenek tisztában a XII. kerület térképével, a hókotró rákonyarodott az Istnehegyi útra majd 30 méter után elakadt a hóban.) Szóval a hókotrót és más egyéb elakadt járműveket kerülegetni nincs kedvem. Még én is elakadok.
2. Berakom a babakocsiba és úgy sétálunk, feltéve, hogy a babakocsit tudom tolni a hóban.
3. Kenguruba rakom bele és úgy sétálnuk.
4. Nem sétálunk.
Az első variáció elvetve. Kettes opcióval kapcsolatban legyünk optimisták, elvére azért van nekünk nagykerekű babakocsink, hogy lekűzdje a természeti akadályokat. No jó, amíg a gyermek mit sem sejtve gyanútlanul játszik levonszoltam a babkocsi vázát a lépcsőn. Itt már elgondolkoztam, hogy mennyire jó ötlet ez. Azt már tapasztalatból tudom mi vár rám biztosan. Én felöltözöm, egy perc múlva folyik rólam a víz, mert melegem van, utána öltözetem Őt (mint tudjuk öltözés közben minden gyerek polippá változik, annyi keze, lába lesz hirtelen), egy perc múlva neki is melege van, ennek hangot is ad. Mózeskosarastul ilyenkor szoktam kitenni a lépcsőházba, eredmény egy perc meglepett csönd, majd ordítás, amíg én felkapom a kabátot, cipőt, kesztyűt sapkát. Jó esetben a kertkapuig megszűnik a sírás, mert sétálni mégis érdekes, de kérdés, hogy eljutunk-e a kertkapuig a hóban. Az előkészületeket is figyelembe véve nem éri meg kockáztatni, döntök, legyen a kengurus megoldás. Nekilendülök ismét, kezeslábasban azonban elveszett a gyerek, a levegőztető zsák pedig nem kompatibilis egy kenguruval zsák mivoltából adódóan. Így  a négyes terv lépett életbe. A teraszról pedig irigykedve néztük a hóval ismerkedő egyéveseket. Mi majd jövőre, bár elindulni akkor sem lesz könnyebb...